Forma-1 / Motorsport

Bombahír: illegális dologgal bukhat nagyot a Red Bull!

Többek között a The F1 Times lap is beszámolt arról a hírről, hogy a Red Bull Racing állítólag vétett a szabályok ellen és illegális motorprogramozást hajtott végre. A jelentések szerint az osztrák istálló a megengedettnél jobban nyúlt hozzá a ECU-hoz, az egységes motorvezérlő szoftverhez, mely akár az időmérő edzésről való kizárást is jelenthet.

""

Annyi bizonyos, hogy az FIA technikai osztályának vezetője, Jo Bauer már megkezdte az ügy kivizsgálását a Red Bull autóin.

Ha az FIA állítása bebizonyosodik, ebben az esetben az osztrák istállónak módosítania kell a motor beállításain, amit a parc ferme keretein belül a szabályok értelmében nem tehetnek meg, így ez Sebastian Vettel és Mark Webber is a bokszutcából lenne kénytelen rajtolni.

Az FIA már hivatalosan is megindokolta a vizsgálat szükségességét, miután nyilvánvalóvá vált, hogy Vettel és Webber motorvezérlése is eltér a korábbitól.

Miután az FIA alaposan tanulmányozta az 1-es (Sebastian Vettel) és a 2-es (Mark Webber) autó motorprogramozását, pontosabban annak nyomatékgörbéjét, "nyilvánvalóvá vált, hogy mindkét autó maximális nyomaték-leadása jelentősen kisebb a középső fordulatszám tartományban, mint amiket korábban látni lehetett ugyanezen motoroknál más eseményeken”– olvasható az FIA közleményében.

"Ez a Technikai Szabálykönyv 5.5.3-as cikkelyének megszegése, mivel a motorok nagyobb nyomatékot tudnak szállítani egy adott motorsebesség mellett a középső fordulatszám tartományban. Mi több, ez az új nyomaték programozás mesterségesen változtat az autók aerodinamikai karakterisztikáján, ami szintén ellentmond a TD 036-11-nek” – így az FIA.

A csapatfőnök, Christian Horner semmit sem tudott a vizsgálatról, és a helyszíni információk szerint az újságírók közölték vele a hírt, majd rögtön a stewardokhoz sietett.

Az FIA szerint a Red Bull autói illegálisak, és, ha ezt a technikai küldöttség bizonyítani tudja, akkor Sebastian Vettel és Mark Webber csak a mezőny után rajtolhat el a bokszutcából.